A Between egy fiatal magyar designer márka, amelyet két szintén fiatal tervező Szabó Csilla és Mocsai Dorottya hozott létre. Ahogy önmagukat jellemzik: “hard-sensitive” kortárs divat budapesti bázissal. Az új, második kollekciójukat megtaláljátok a Schatzi Pop-up storeban. Nagyon friss és fiatalos, vad és letisztult, épp ahogy a nevük is jelzi Between – kettősségek, érzések közötti kalandozás, érdekes, harmonikus hullámzás.
1. Miért Between a márka neve?
Egy kettősségre utal, amely megjelenik a márka hangulatában, mondhatni ez a márka esszenciája. Két különböző, akár ellentétes dolog egysége, illetve a mi kettőnk egységes hullámhossza is. (Ketten vagyunk a Between tervezői.
2. Hogyan jellemeznétek a Between márkát?
Ahogy bekategorizáltuk a márkát az elején, az a „hard sensitive” megfogalmazás. Ez a szóösszetétel is az előbbiekre visszavezetve válik érthetővé.
3. Meséljetek egy kicsit a kollekciótokról!
A 2016 tavasz-nyári kollekciónk alapvetően „szelídség és vadság” illetve maga a „szelídítés” fogalma köré épült. A finom nőiességet szem előtt tartva, ám beleszőve a vad állatvilág bizonyos stílusjegyeit kerültek megalkotásra a ruhák. Katerina Plotnikova, orosz fotós munkássága is nagy hatással volt ránk e témakörben.
4. Melyek a kedvenc darabjaitok az új kollekcióból?
Nehéz kérdés!
- Sas madaras, kámzsás ruha
- Lila kantáros lenge nadrág
- Hosszú kabát
- Tört fehér selyem overall és nyakpántos felső
5. Mi az ami a legjobban inspirál mint divattervező?
Még nem tudunk általánosítani, hiszem még igen fiatal márka vagyunk, összesen egy éves múlttal, de tény, hogy tanulmányaink során, illetve az elmúlt két kollekciónkban gyakran nyúltunk a természethez.
6. Mondjatok 2 inspiráló személyt akik nagy hatással voltak rátok: egyet a múltból és egyet a jelenből!
Ha egy-egy, mindkettőnket egyformán inspiráló személyt kellene mondanunk, akkor a múlt béli az mindenképp Alexander McQueen, a jelen pedig Alexander Wang lenne.
7. Nagyon egyediek a kiegészítők a ruhákhoz. Hogyan jött az ötlet, hogy szerves részei legyenek a ruháknak?
Már régóta foglalkoztatott minket az „ékszerruha”, „ ruhaékszer” gondolata, ezért elkezdtünk ezzel mélyebben foglalkozni. Az amúgy is meglevő inspirációval együtt pedig adta magát, hogy a szelídítés eszközeit megragadva alkossunk kiegészítőket illetve ruha elemeket. Alapvetően is azt szeretnénk, ha ruháink mindig tartalmaznának olyan stílusjegyeket, amitől felismerhető válnak, ezt a kollekciót most ezzel a kis plusszal szerettük volna izgalmassá tenni.
8. Tervezőpáros révén, kinek mi a feladata?
Ezt nem lehet ennyire konkrétan meghatározni. Próbáljuk úgy csinálni, hogy mindenki csináljon mindent.
9. Milyen céljaitok vannak a jövőre nézve?
Szeretnénk, hogy megismerjenek minket itthon és külföldön egyaránt, és kihasználni a kínálkozó lehetőségeket. Hosszú távon pedig jó volna esetleg megélni abból, amit imádunk csinálni.
10. Milyen tanácsod adnátok fiatal designereknek?
Menjenek el tanulni, mert nagyon sokat formálódik az ember azalatt az évek alatt, amíg a szakmába belekóstol, és lehet, hogy azt nem érdemes kihagyni. Ezen kívül pedig a jó tanácsunk, az csakis a sok kitartás és pozitív hozzáállás.
11. Hogyan képzelitek el 10 év múlva a divatot?
Huha.. Ez fogós kérdés. Bármi lehet, még az is ami elvileg nem. Azt is ki gondolta, hogy tavaly ugyanaz a fekete, tetoválásminta, gumis nyaklánc kerül divatba, mint 15 évvel ezelőtt, amire mindketten még élénket emlékszünk, és nem úgy tűnik, mint valami, ami annyira régi, hogy jogában áll újra divatba jönni. 10 év múlva ezek alapján talán az lesz divat, ami mondjuk 5 éve volt.
12. Szerintetek milyen az ideális Between lány?
Ideális Between lány… Azt határozzák meg ők maguk . De egyébként, aki a szemünk előtt van, amikor tervezünk, az egy 20-as, 30-as, fiatal nő, aki mindig is szeretett játszani a merészebb ruhadarabokkal, de manapság már szívesen nyúl a letisztultabbakhoz. Igyekszünk ötvözni ezt a két életérzést.